|
|
 |
|
|
Az immár rendhagyónak mondható nyári céges grillparty az Alpok lábánál, Lenggries-ben, remek lehetőséget kínált egy SOTA-s expedícióhoz. A falu közelében akad jó néhány 1500 – 1800 m körüli csúcs, a választás mégis a legközelebbi Geierstein (1491 m) nevü hegyre esett. Ezt a csúcsot legutóbb 2004 aktiválták mindössze 6 QSO-val 3 különböző sávban (40 m, 20 m, 2 m), így mondható, hogy még mindenkinek új lesz a DL/MF-001 referenciaszám. A másik indok a választásra, hogy egy ilyen magas hegyet 850 m szintkülönbséggel és egy nehéz hátizsákkal még soha nem másztam meg, ezért nagy volt az ismeretlen kihívása, igazán akkor még nem is tudtam, mire is vállalkoztam.
Elérkezett az indulás napja, július 8., péntek. Reggel hatkor mégegyszer gyorsan rátettem fent az emeleten a töltőt az aksira, hogy a 99% helyett 100% -osan fel legyen töltve, mondván míg reggelizem, meg bepakolom a hátizsákot, bőven van rá ideje töltődnie. 7 órakor minden készen állt az indulásra. Az égre felnézve a nagy feketeség eléggé aggasztónak látszott, de reménykedtem benne, hogy a hegyekben biztosan nem fog esni, és majdcsak megjavul az idő. 2 óra elteltével és 150 km autózás után 9-kor megérkeztem a munkatársam házához, aki éppen indulni készült, ugyanis neki délelőtt még egy fontos megbeszélese volt a cégnel. Természetesen a túristatérképet elfelejtettem berakni, így a kollégám segítségére kellett hagyatkoznom. Térképet ő sem talált hirtelen, de egy Garmin GPS készüléket nyomott a kezembe, ami a pillanatnyi sebességet, pozíciót, magasságot, túristaútvonalat és még egyebeket tudott megmutatni. Nem ellenkeztem sokáig…, elfogadtam az ajánlatát. Már csak a megfelelő térképanyagot kellett feltöltenie, amit néhány perc alatt elintézett. Ezalatt az idő alatt én gyorsan átöltöztem…, álldigáltam a ház előtt… és még egyszer mindent átgondoltam.
Csak ekkor döbbentem rá, hogy a félálmomban töltőre rakott akkumulátor az emeleten maradt.! Na, erre varrjál gombot…?! Hát áram nélkül elég nehéz lesz a hegyről rádiózni – mérgelődtem. A kollégám bíztatott, hogy ha elég gyors vagyok, akkor akár 3 óra múlva újra ott lehetek nála. Neeem! Délben elindulni már nincs értelme, mert sötétben érnék vissza és a geillezésről is lemaradnék. – érveltem. Kell legyen valami más megoldás is! A motorok! Igen, ez az! Ott állt kettő is a ház előtt. Megkérdztem hát tőle, hogy kiszerelhetném-e az akkut az egyikből. Nem hagytam sokág rágodni rajta, nekifogtunk, elvégre csak két csavar tartotta… Rendes motoros réven, szerencsére az akkumulátor töltött állapotban volt, így egyből be is raktam gondosan egy szatyorba, majd a hátizsákba. A 7 Ah-ás gél akku helyett egy 14 Ah-ás hagyományos teleppel mászhattam hegyet. A hátizsák egyre nehezebb lett, kb. 16-18 kg, azaz közel egyharmada a saját súlyomnak (!). Nem baj, a SOTA-zás mégis csak meg lett mentve! Pontban fél 10-kor nekivágtam az útnak, mikor elkezdett az eső is szakadni. Optimális idő a szabadtéri programhoz! A fák azért egy kicsit védenek és ha eláll, még vagy egy óráig esik a levelekről, szuper! Felvettem az esőkabátot, ami alatt két perc alatt csurom víz lettem a jó tempónak és a kezdeti kaptatónak köszönhetően. Levettem inkább a kapucnit és szétnyitottam a kabátot, inkább a kellemes eső, mint a megfővés a 100% kínai pamut alatt. Egész éjjel szakadt az eső, ezért a talaj erősen sáros és csúszós volt, helyenként óriasi pocsolyák nehezítétték az előrehaladást. Egyre inkább kezdett emelkedni és néha beleszaladtam egy-egy felhőbe, mintha tejben úsztam, akarom mondani, másztam volna.
|
|
|
|
|
|
Elég húzós tempót diktáltam magamnak az első 300 m szinten, kapkodtam is a levegőt és a víz is folyt rólam rendesen. Elértem az 1000 m-es magasságot, ahol GPS ellenére eltévedtem. Nem ismertem igazán a készülék sajátosságait, ezért az utat, amin mentem, helyesnek ítéltem meg. Mikor a kis térképen is láthatóvá vált, hogy kissé letértem az útról, addigra az én ösvényem is elfogyott, sehová se vezetett. Sebaj, jó rókavadász létemre nem jövök zavarba ha nem az úton haladok – elvégre futottam én már árkon-bokron keresztül is.
|
|
|
|
|
Majd ott előrébb átvágok ismét a helyes útra – bíztattam magam. Igen ám, de ez csak egyre meredekebb lett: előttem szakadékba vezetett az út, balra fel meg sziklamászás. OK, akkor vissza le a kis völgybe és kezdjük újra előlről, ott ahol még megvoltak a túristajelzések. Íme a kis cikk-cakkozás részletesebben:
|
|
|
|
Gyötört a szomjúság, a hátizsák szíja teljesen belevájt a vállamba és a lában sem akart tovább vinni. Az első lehetőségnél leraktam a cuccot egy fatörzsre – legalább 50 kilóval könnyebbnek éreztem magam és ilyen kilátás tárult elém kb. 1050 m magasságban:
|
|
|
|
|
|
Rendesen kifáradtam és elég aggasztónak látszott a helyzet: még csak 350 méter szintet jöttem, azaz a terep több mint a fele még előttem állt és az 1 órásnak mondott túra már másfél órája tartott, de a vége még messze nem látszott. Ilyen gondolatok közt tépelődve újra felvettem a motyót és nekivágtam újjult erővel a meredek útnak. Nem telt el egy perc és újra remegtek a lábaim, úgy lihegtem, mint rendes futás közben. Hiába, nem szoktam én 2 órán keresztül lépcsőt mászni, hát még ott, ahol a lépcsőfokok 30 – 40 cm magasak.
|
|
|
|
|
Elértem kb. 1200 méternél egy kis sziklát, ahol nem tudtam ellenállni a fényképezkedésnek. Íme a lenyügözö kilátás, egyszerűen fantasztikus!
|
|
|
|
Ha itt ilyen csodás, akkor milyen lehet legfelülről? Majd kiderül – reménykedtem, de akkor még halványan sem selytettem, mi várt még rám azután. Még 300 m szint ami így és még ilyenebbül visz felefelé:
|
|
|
|
|
|
A piros pont egyértelműen arrafelé mutat, befelé a sziklák közé, nem jobbra és nem is balra. Ráadásul a GPS térkép is azt mondta, hogy jó helyen mentem, pontosan az út közepén álltam. Ott bennt a hasadékban helyenként olyan meredek és szűk lett, hogy féloldalt felfelé mászva igazi kínlódás volt a pecabottal való sziklamászás. Sebaj, lett ez még rosszabb is:
|
|
|
|
|
Nem kell sok képzelőerő, hogy hol megy az egyetlen út. Jobbra fel! Itt kezdődött a számomra legnehezebb szakasz, innen kezdve már fényképezni nem volt lehetőségem, ugyanis mindkét kezemre szükségem volt. A kisnövésű fenyőágak alsó ágai úgy elzárták az ”ösvényt”, hogy helyenként kúsznom kellett felfelé a sziklákon. Ezen a helyen folyhatott ki az akkumulátorsav a hátizsákba...! Ami sajnos szét is marta a 857 fedelét.
|
|
|
|
|
|
Kiértem! És már láttam is a csúcs tetején a keresztet. Igen arra a bokatördelősön ment tovább az ”út”.
|
|
|
|
|
|
Lelkesen bátorítottam magam, hogy még néhany szökkenés a sziklákon (100 m szint) és már fennt is vagyok. Ezt a kicsit már akárhogy is, de megmászom. – bizakodtam.
|
|
|
|
|
Utólag visszagondolva a körülményekhez képest gyors tempóban haladta, de így is 3 óra elteltével, fél 1-kor értem el a csúcsot..., teljesen kimerülve, remegő lábakkal. És innen most hogy megyek vissza??! – aggályoskodtam. Ahol feljöttem, ott tuti nem megyek vissza! Mindegy, első a rádiózás, aztán ráérek majd rajta rágódni. A csurom vizes cuccot szétterítettem a sziklákon, jó meleg lett ott fennt, legalább 28 fok a napon.
|
|
|
|
|
|
A csúcson van egy kis dobozka, amiben egy csúcskönyv van elhelyezve. Ide írkászhat bele mindenki, aki meghódította a hegyet. Én sem tettem másként, írtam néhány gondolatot az eddigi kalandról és DH7KU-val meg az aznapi dátummal alá is írtam.
|
|
|
|
|
Az egész úton egyetlen embert se láttam, de 10 perccel miután felértem, a szemközti irányból egy fiatal pár és egy nő is érkezett a hegyre. Furcsán figyeltek, mihez is készülök ezzel a sok cuccal, mire a fiú kíváncsisága csak úrrá lett a szégyenlősködésén. Megkérdezte hát, mit csinálok?
– Tudod, én extrém sportoló vagyok és itt a hegyen szeretnék ezzel a 10 m-es pecabottal horgászni.! – válaszoltam neki. Én hallottam már víz alatti vasalásról, ejtőernyőzés közbeni fodrászatról, meg hasonlókról mint extrém sportról – gondoltam hát, ezt ő is beveszi.
– Aaaha! – felelte sejtetve a fejében keringő gondolatokat, hogy ezen a Földön elég sok bolond futkározik, hát még itt a hegytetőn.
Nem hagytam sokáig zavaros gondolatmentemmel magára és nagy megnyugvására elmagyaráztam az igazi célomat is. Sőt, ha már enyire érdeklödott, megkértem, hogy segítsen az árbóc felállításában, amire kézségesen igent is mondott. Egyedül nem tudom mire mentem volna ott a sziklák tetején a sok dróttal meg feszítőmadzaggal.
Az eredmény magáért beszél, az én antennám sokkal magasabb lett, mint a kereszt... és jobban is szólt.
|
|
|
|
 |
|
|
|
Röviddel a közös akció után magamra hagytak a békés túrázók és elindultak azon az úton lefelé, ahonnan jöttek. Ez már felettébb gyanúsnak ígerkezett, hogy senki nem azt az utat választotta amin én jöttem. Lehet, hogy ez lesz számomra is a megoldás?!
A szellős kis rádióállomást egy laposabb sziklára telepítettem:
|
|
|
|
ami mögött pont egy kényelmes kis támla volt, szintén sziklából. Szinte fotelban éreztem magam, igazán.
|
|
|
|
|
|
12.45-kor megkezdtem a CQ-zást és elsőként HB9IAB talált rám. 25 perc osztás után megrepedt..., majd áthangoltam 14 MHz-re. HA5MA, Lacival előtte 7 megán megbeszéltük, hogy itt újra találkozunk, így ő került elsöként a logba. Ezután sok CQ következett, szinte semmi eredménnyel, 13 QSO után újra visszamantem 7 megára. Érdekes, hogy miért nem megy 14-en a SOTA-zás, holott Laci szerint 599 plusszal jöttem nála, jobban mint 7-en. Egy óra billentyüzés után 72 összeköttetéssel a logban QRT-t adtam és nekikezdtem a bontásnak.
|
|
|
|
|
Többet nem mertem maradni, hiszen nem tudtam, milyen lesz a visszaút.
És hogy milyen volt a kilátás legfelülről? Egyszerűen lenyűgöző, mintha madár lennttem volna, úgy tűnt. Megérte a sok fáradozást, az úttalan utakon mászást, a vérző sebeket és a három napig tartó izomlázat.
|
|
|
|
Készítettem még jónéhány képet, amit itt az albumban lehet megtekinteni.
A GPS szerint kicsit magasabban voltam, mint a térképen megadott magasság (1491 m), valószínű nehány métert csalhat a szerkezet:
|
|
|
|
|
|
|
A lefelé vezető útnak én is inkább azt választottam, amin a többiek mentek, akkor is, ha ez újabb meglepetéseket rejtegetett. A már ismert úton lefelé újabb 3 vagy inkabb 4 órával lehetett volna számolni, – meg némi nyaktöréssel! Elindultam hát a keskeny kis ösvényen.
|
|
|
A képen is jól láthatóan, jobbra vagy balra nem sokat lehet bóklászni, mindkét irányban a szakadékba köt ki az ember. A biztos lépés itt életfontosságú.
|
|
|
|
|
|
Pár száz méter gyaloglás után már értettem, miért válsztották a többiek ezt az utat, a terep lényegesen könnyebb. Egy óra elteltével újra lennt voltam a faluban, de persze a térdem teljesen kinyíródott. Az én 10-es nehézségi skálámon felfelé 9-es, lefelé 3-as volt az út, ugyanakkor ennek megfelelően sokkal unalmasabb is. Végig az erdőben, fák közt bandukolni, sehol egy jó kilátás..., még csak elő se húztam a fényképezőt. Útközben szerencsére találtam két forrást, amiből a teheneket itatják (remélem embernek éppúgy nem ártalmas), így én sem kellett szomjazzak visszafelé. Jól elszámoltam magam, mikor 1.5 l vizet beraktam az útra, csak felfelé elfogyott mind az összes úgy, hogy közben nagyon spóroltam és szomjaztam.
Végre újra a civilizációban..., ahol a fáradt SOTA-zót egy korsó hideg sörrel várják, jól esett!
|
|
|
|
A hátizsák is teljesen megadta magát a végére, kész csoda hogy nem hullott ki belőle a cucc az erdőben. Hiába, 16 -18 kg meg a sok “lépcső” rendesen igénybe vette nemcsak a lábakat, de a hátizsákot is.
|
|
|
|
|
|
Utólag mondta csak el a kollégám, hogy kicsit szkeptikusan taglalgatott, mikor meglátott a felszereléssel. A számára jól ismert terepen egy könnyü hátizsákkal az edzettek másfél óra alatt felérnek, azonban az én nehéz felszerelésemmel eddzett hegymászó létére még ő sem vágott volna bele. Nem csoda, hát hogy két napig meg sem bírtam mozdulni az izomláztól.
Este a sörözés közben rákérdeztem a többi munkatársamra, hogy a házigazda nem késett-e pár percet a megbeszélésről, mire ők azt válaszolták, hogy de kb. 10 percet vártak rá, de ő azzal magyarázta ki magát, hogy aznap reggel valaki pont az ő motorja akkumulátorával akart felmaszni a hegyre, amit ki kellett szerelni és ezért nem tudott időben indulni a tárgyalásra. Aaaha??! – bólogattak kételkedően az akkor még mit sem sejtők.
A GPS szerint 17 km volt a kirándulás, 891 m a szintkülönbség és a magasságprofil helyenként igen-igen meredeknek mutatkozott. A pontos útvonalat felraktam a térképre, hát sokkal hosszabb lett, mint amire számítottam, légvonalban csak 2.5 km-nek látszott Google-éknál
|
|
|
|
|
|
Ahol megszakad a vonal, ott kicseréltem menet közben a készülék elemeit.
|
|
|
|
|
A túra tanulsága többek között:
1. Motor akkumulátorával sziklát mászni nem szoktak az emberek.
2. Vagy ha mégis, akkor ne magas hegyet válasszunk.
3. Izomerővel előrehaladni igen keserves, hát még meredeken felfelé.
4. Ahol nem jár egy lélek se, az felettébb gyanús az Alpok hegyeiben.
5. Ha az ember SOTA-zott, ne bulizzon hajnalig tovább, ha reggel úgyis korán kell kelni.
Két fárasztó nap és egy rövid éjszaka után szombat estére tényleg jól elfáradtam, de megérte…!
Köszönöm mindenkinek a QSO-kat! Az adatokat feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
Vy 73 de Csaba / DH7KU
|
|
